Otthon, itthon, nem mindegy

Lassan három hete itthon vagyok. Úgy tartja a mondás, hogy "mindenütt jó, de a legjobb otthon". Miután én elég sokszor költöztem már eddigi életem során (12-nél feladtam a számolást :D ), így az otthon fogalma számomra kissé képlékennyé vált. Talán ezért is alakult ki nálam, hogy materiális dolgokhoz egyszerűen nem tudok igazán ragaszkodni. Nekem az otthon ott van, ahol hasznosnak érzem magam, ahol elfogadnak, ahol értéket teremthetek a jelenlétemmel, és ahol a környezetem is pozitív hatással van rám.

Hazaérkezésem másnapján, amikor felébredtem, úgy éreztem magam, mintha egy álomból tértem volna magamhoz. Felébredtem és minden ugyanolyan volt körülöttem, mint régen. A szülői házba tértem vissza és úgy döntöttem, hogy az egyetem befejezéséig az a leglogikusabb, ha itthon is maradok. Budapesthez közeli rezidenciámból - ahol kb. 2 évet töltöttem - már külföldre utazásom előtt kiköltöztem, búcsút vettem a helytől, leginkább a barátaimtól, majd az ideiglenes otthonom Bari lett. Minden egyes hét elteltével újra és újra megkaptam a kérdést a családomtól: 

"Nincs még honvágyad?"

És a válaszom is mindig ugyanaz volt: nincs! Eleve nem volt bennem félelem a honvágy miatt, s noha a vége felé vágytam már ugyan arra, hogy viszontlássam újra a családom, de Itáliában úgy éreztem, vándorlásaim során végre kissé otthonra leltem. Köszönhettem ezt az ott élő emberek mentalitásának és a hely varázsának. Úgy érzem, életem legemlékezetesebb telét tölthettem el Bariban, és hálás vagyok a Sorsnak a nagyszerű emberekért is, akiket megismerhettem. Hiszem: szükség van arra, hogy néha kilépjünk abból a bizonyos komfortzónánkból, és azt ajánlom, ezt olyan dologgal kapcsolatban tegyük, amit legbelül szeretünk. Vágyjunk rá! Ez a kulcs!

Egyszóval felébredtem, és még soha életemben nem éreztem ilyen keserédességet! Öröm volt újra látni a szülőket, de legbelül úgy éltem meg ezt, mint amikor csak pár napra, egy hétre jöttem haza látogatóba, egy-egy ünnep alkalmával. Ez az érzés ural el, pedig most mégiscsak 2 - 2,5 hónap együttlét adatik meg számunkra. Egy barátom "odakint" azt mondta: ez egy utolsó lehetőség lesz arra, hogy újra több időt tölthessek a családommal - és lám, teljesen igaza lett! Szerencsésnek mondhatom magam, amiért kaptam még egy ilyen időszakot, amit most még jobban tudok értékelni, az élményt, hogy "van hová hazajönni". Így aztán igyekszem is nyitott szemmel járni, jelen lenni, felfedezni. Közös programokat szervezni.

A furcsa érzések persze ennek ellenére ott vannak bennem - éreztem, hogy beszélnem kell valakivel erről. Új célok rajzolódtak ki, új vágyak - mi lehet ez az érzés?! Mivel a környezetemben jó néhány olyan ember (barát, családtag) van, aki már régóta külföldön él, úgy döntöttem, felkeresem őket, hogy rákérdezzek:

"Szerintetek ez normális? Ti éreztétek már ezt, hogy jó ugyan itthon, de vissza is vágytok?"

És igen, ez ilyen. Furcsa az ember... Egy kedves barátom azt mondta:

"Amikor itt vagyok, hiányoznak az otthoni dolgok, amikor otthon vagyok, hiányoznak az itteni dolgok. Ez egy kettős állapot, s mindig, újra és újra dönteni kell, merre billenjen a mérleg nyelve. De a végén hamar rájövök, hogy mi is az a bizonyos OK, amiért külföldre jöttem."

Volt már, hogy jómagam is két-három, vagy akár hat hetet is töltöttem egyhuzamban külföldön, azt mégis másképpen éltem meg. Mostanra rájöttem ennek magyarázatára is: akkor mindig volt "magyar közeg" körülöttem! Más viszont úgy külföldön lenni, hogy nem vesznek körbe a magyar dolgok, emberek, csak Te magad vagy - ráadásul még magyarul is ritkán szólalsz meg. Ilyenkor egy idegen nyelven kell kifejezned, megértetned, sőt: el is fogadtatnod magad! Felértékelődik a testbeszéddel történő kommunikáció, jobban megérted és Te is jobban alkalmazod. Jó érzés, hogy Te képviseled a "hazát", jó érzés megtapasztalni, hogy újat mutatsz és tetszik is az embereknek, akik számára Te vagy az "egzotikus". Ilyenkor úgy ismernek meg, amilyen éppen most vagy, a jelenkori Énedet. Valahol ez így egy önismereti kaland is...!

A másik dolog, a szokások kialakítása. Amikor már van egy kialakult napi rutinod, megtalálod a helyed egy új világban, utána nehéz elszakadni tőle. Mindig is nagy szerelem volt számomra Itália, és ez az érzés ezek után sem változott. A szerelmünket szeretjük a "hibáival együtt", sőt a hibáit is megszeretjük. Nincs ez másképp ilyen helyzetben sem. Magyarország is szerethető a hibáival együtt. Meg aztán, ha minden jó lenne, nem tudnánk mi is az a rossz, ugye - na de most nem akarok belemerülni ilyen filozófiai mélységekbe...

A lényeg? A lényeg, hogy érezd jól magad, érezd, hogy hasznos vagy ott ahol vagy! És hogy ez hol van pontosan? Még én sem tudom. Imádtam Hollandiát, Olaszország egy valódi szerelem, de most újabb kaland jön: elvileg júniusban már Amerikában, Minnesota államban kezdhetek oktatni művész tanársegédként egy jó kis dráma-táborban! A COVID miatt sok minden bizonytalan még, de már annak is örülök, hogy engem választottak, hogy megfeleltem a "skypos" interjún, hogy megkaptam a szerződést és szeretettel várnak.

Hogy mi lesz pontosan? Nem tudom, de ugyanennyi kérdőjel volt Itáliával kapcsolatban is - aztán egy csoda lett, minden nehézség ellenére. Minden helyzetünkből csupán mi magunk tudjuk kihozni a maximumot! Kíváncsian várom, mit tartogat számomra az élet a tengeren túl. Addig pedig itthon is igyekszem minél több helyet felfedezni, kapcsolódni, kicsit befelé figyelni - felkészülni, készen állni az újabb nyitásra minden féle értelemeben. Törődjünk magunkkal és egymással!