Az idei karácsony egészen másképp fog telni, mint eddig, s nem csak a vírus miatt, hanem, mert távol leszek az eddig megszokott hangulattól. A minap hazafelé sétálva lettem figyelmes a fák sárguló leveleire. Még mindig nem éreztem igazán, hogy elkapott volna a karácsonyi láz és elkezdtem kutatni ennek a miértjét.
Az első és talán legmeghatározóbb dolog, az időjárás. Először is megdöbbentő volt számomra, hogy a kabátot igazából kb. 1 hete vettem elő, mert egészen addig nem volt rá szükségem. Egy pulóver és maximum még egy sál elegendő volt, ha nyakamba vettem a várost. Sokszor le is kellett vennem séta közben a pulcsit, mert a napsütésben annyira kellemes volt az idő. Szürreális volt látni a karácsonyi dekorációkat a kirakatokban, miközben egy szál pólóban jöttem, mentem. November közepén még a tengerpartra is kiültünk napozni, bár a többi társammal ellentétben, én nem voltam annyira bátor, hogy teljesen megmártózzam a tengerben.
A másik dolog, hogy a várost is viszonylag későn díszítették fel. Otthon már novemberben látogatható Budapesten a karácsonyi vásár, itt csak pár napja tették fel az utcákat díszítő égősorokat. A főtéren pedig advent első vasárnapját követő hétfőn kezdtél el felállítani az itt "egzotikusnak" számító (mű)fenyőt. Ennek a kettősségnek is meg van a maga bája. Fenomenális látvány, a kedvenceim a karácsonyi díszbe öltöztetett pálmafák. Akkor döbbentem rá igazán, hogy már csak pár nap van decemberig, amikor a boltban vásárolva karácsonyi zenék szólaltak meg a rádióban.
A főbérlőm már becsempészett egy kis ünnepi hangulatot a hétköznapjainkba, egy igazi olasz karácsonyi édességgel, pandoro-val "koronázta meg" - bocsi nem tudtam kihagyni -, az egyik "home office-al" telt nap végét. Ezt a fajta, irtó puha édességet az évnek csak ebben a szakaszában szokták fogyasztani, vásárolni sem nagyon lehet máskor. Veronai eredetű nyalánkság, nyolcágú csillag formája van és eredetileg a kalácshoz hasonló, puha, vaníliásízesítésű tésztája, de ma már számos változata kapható. Emlékszem, gyerekkoromban apukám lepett meg ilyen édességekkel, amikor hazatért egy-egy olasz munkáját követően. Amit mi majszoltunk, azt kakaó borította és édes vaníliás krémmel volt megtöltve.
Advent első vasárnapja aztán már igazi karácsonyváró hangulatban telt. Az egyik németországi, szintén zenei szakon tanuló erasmus diáktársam egy nagyszerű ötlettel rukkolt elő: kitalálta, hogy süssünk együtt karácsonyi süteményeket egy kis forralt bor társaságában. Össze is verődtünk hozzá öten. Jó magam almás táskával leptem meg a többieket, de készült egy isteni diós, lekváros, csoki csoda is. Mint kiderült, sokan itt maradunk az ünnepekre, így mind megnyugodtunk, hogy mégsem fog magányosan telni az évnek e csodaszép ünnepe. Megbeszéltük, hogy a vasárnapokat közös, karácsonyváró "szeánszokkal" töltjük a következő hetekben, és karácsonykor sem hagyjuk egymást egyedül.
Lassan három hete itthon vagyok. Úgy tartja a mondás, hogy "mindenütt jó, de a legjobb otthon". Miután én elég sokszor költöztem már eddigi életem során (12-nél feladtam a számolást :D ), így az otthon fogalma számomra kissé képlékennyé vált. Talán ezért is alakult ki nálam, hogy materiális dolgokhoz egyszerűen nem tudok igazán ragaszkodni....
Amikor közeledett a hazautazás időpontja, valahogy fel se fogtam igazán, hogy valóban le fog záródni egy korszak az életemben, amit nagyon megszerettem. Felépítettem egy kis életet itt Itáliában, amitől most búcsút kellett vennem. A mindennapi rutinok, ízek, illatok, emberek helyek... mind-mind a hétköznapjaim természetes részévé váltak és nem...
Isteni szerencse folytán Pugliát citromsárga zónába sorolták még az utóbbi hetekben, ami azt jelenti, hogy maszkot ugyan mindenhol kötelező viselni ilyenkor, de az éttermek 18:00-ig nyitva lehetnek és a régión belül szabad az utazás.